Termékek Menü
   

Magamról/About me

A nevem Köves Viktória, én készítem a Kócos Ékszereket. Írhatnék ide hosszas és szokásos sztorit útkeresésről, hitvallásról, mert az is van nekem, naná, meg arról, hogy örök életemben ékszereket akartam készíteni, de nem fogok...

Ékszereket kell készítenem. Pont. Belső kényszer ez, nincs rajta mit magyarázni. Nem így és nem ennek indultam, de ez az első, amit nem hagytam el két év után, mint minden mást. Valami közöm tehát csak van hozzá :)

Ki nem állhatom a gagyit. Gagyi minden, ami az. Részletesebben? Eltörik, kopik, fényét veszti, karcolódik, kisujjal összenyomod, allergiás leszel rá, borzalmas izléssel készült, giccs. Ebben már-már a kérlelhetetlenségig sarkos vagyok.

Viszont pont emiatt a kérlelhetetlenség miatt van az, hogy ha bármelyik ékszeremmel bármilyen gondod adódna, cserélem, megjavítom, megoldom. Nem sokszor kellett az elmúlt évek során, egy kezemen meg tudom számolni.

Ennek egyik oka, hogy nemesacéllal dolgozom, másnéven orvosi fémmel. Az egyetlen olyan fém, amely nem allergizál, tudod, ezt használják akkoris, amikor összecsavarozzák valaki csontjait például. Szerelmese vagyok az acélnak. (És igen, ez volt a szirupos pillanata a bemutatkozásnak.)

Azt szokták mondani, hogy a siker 10% tehetség, 90% munka. Én meg azt mondom, hogy az ékszer 10% alkotás, 90% szakma. Az jó, ha szép a lelked, de ha nem vagy a szakmád mestere, hiába.

Nem tetszenek mindenkinek az ékszereim, nem is lehet így, de a szakma mesterének mondhatom magam. Amibe az is beletartozik, hogy tudom a határaimat. És erre nagyon büszke vagyok. Erre vagyok a legbüszkébb.

Minden ékszerre, amit az oldalamon látsz, 100%-os garanciát vállalok. Nemcsak most. Nem fél évre. Tíz évre is akár.

Még ide akartam volna írni azt, amire ezer évvel ezelőtt rájöttem, hogy tudom, hogy minden ékszernek megvan a tulajdonosa, csak találkozniuk kell, de ezt a szövegemet is lenyúlták :) Akkor most híres vagyok? :)

* * *

I’m KövesViktória, the creator of Kócos Steel-Jewelry. I work with stainless steel because it's non allergenic, eternal and beautiful. It is aspecial material and hard to work with it.

Every piece of jewelry, you will find here, is unique; I never make identical pieces. I do not use patterns; everything I create is the result of inspiration, of my feelings in one particular moment.

I believe, each piece of jewelry has its owner, they just have to meet; and each piece of jewelry comes alive,when it is worn. I also know, the jewelry’s shine and soul come from the one, who wears it.

* * *

Szolgáltató adatai:

Cégnév: Acélfény Kft. 
Szolgáltató székhelye: 2132 Göd, Honvéd sor 27/B
Cégjegyzékszám: 13-09-160051                                                                  
Elérhetőség: kovesviktoria@gmail.com
Szolgáltató egyéb elérhetősége: +36 (20) 944 0464
Adószám: 24163125-1-13